Megjelent Bednarik Anasztázia új CD-je

Nagy Bozsena és Dóczi Klára  2011.10.11. 16:07

A boglári felvételre alapvetően kisebb Liszt-műveket választottam, pont az orgona sajátosságai miatt. Ám mégiscsak szerettem volna egy nagyobb darabot is, erre épp határeset volt a „Weinen, Klagen”. Ez nem összemérés, mert a két dolgot nem lehet összemérni – más a terep és a hangszer – , de az adott kereten belül zárásként erre a lemezre ez kívánkozott.

Volt arra példa, hogy ugyanazon a nagyorgonán hallgattunk két előadót, és egyiknél az embernek az volt az érzése, hogy elégtelen, tehát nem szól az orgona, a másiknál pedig túlságosan fárasztó, rosszul van belőve egy dinamikai tartomány vagy regiszter. Ez konkrét élmény volt – név, helyszín és egyebek nélkül említem. 

 

Apropó, ha már a Domonkos-templom orgonájáról esett szó: tavaly ősszel láttuk, hogy Ti, orgonisták, hogyan fogtatok össze, időt és fáradságot nem kímélve, a meghirdetett ingyenes orgonakoncertek megtartásáért. A három orgonaesten alkalmanként két regisztrátornak is kellett ugrabugrálnia az orgonista mellett, négykezi munkával pótolni a setzert. A nézőseregnek ez külön látványosság, a művészeknek és segítőiknek viszont különlegesen nehéz feladat volt. Hogyan áll most a tavaly villámcsapás következtében tönkrement setzer helyreállítása?

 

A Rózsafüzér Királynéja plébániatemplom orgonáját tavaly érte az a sajnálatos villámcsapás, amitől a setzer-kombináció elromlott. A hibát elég hosszú idő alatt sikerült megjavítani, a koncertek egy része – Szeles Péter, Diósi Tamás koncertje is – ezért kézi regisztrációval zajlott. 

Idén viszont a pályázati lehetőségek voltak szűkösek, későn is bírálták el ezeket – általában az országos kulturális projektek elég későn kerültek elő – így hát most tavasszal-nyáron nem volt hangverseny. Most két különböző sorozat fut: a Fiatalok az orgonánál, illetve az Orgonaáhítatok. 

Az egyikbe egyetemistákat hívott meg az alapítvány. Az is cél volt, hogy ne csak budapestiek legyenek benne, így kerültek be a Szegedi Tudományegyetem orgonista hallgatói. A másik sorozat pedig a felnőttek koncertjeit jelenti, melyekből egy a tavaly sajnálatosan elmaradt Deák László-Kecskés Mónika koncert – ugyan nem ugyanazzal a műsorral, de pótoltuk. A további négy koncert részben volt, részben jelenlegi tanároké: az egyik Csanádi Lászlóé, rajta kívül még a koordinátor (azaz én), továbbá az alapítvány alapítója, Alan Sutton, illetve Leányfalusi Vilmos játszik. (Ő már nagyon ritkán jár Pesten.) Tavaly havonta volt, most viszont zömében kéthetente van koncert. Kivételként, technikai okból, a diákok egyik koncertje beékelődik két „felnőtt” koncert közé. Az elfogadható hőmérsékleti viszonyokra tekintettel, október végéig terveztük a hét koncertet.

 

Milyen kilátás van a helyreállítást követően az orgona továbbépítésére?

 

Az orgona ügye, az nehéz dolog pénztelen világban, úgyhogy erre most biztatót nem tudok mondani. Mindenképpen szeretnénk, hogy az építés folytatódjon.

 

Hadd kérdezősködjünk a június közepén zajlott újabb maratoni orgonakoncertről, melyen Johann Sebastian Bach orgonára írt összes műve megszólalt. Az ország számos zeneiskolájának, konzervatóriumának, zeneművészeti egyetemi karának orgonista diákjai és tanáraik több, mint 25 órán keresztül játszottak, az orgonajátékot csak az időnkénti konferálás, az előadók bemutatása szakította meg. 200-nál több, mai tudásunk szerint Bachnak tulajdonított mű hangzott el. A budapesti orgonabarátoknak az előző boglári maratoni koncerten edződött két tagja is tanúsítja: voltak a koncerten olyan hallgatók, akik estétől hajnalig is kitartó figyelemmel kísérték a hangok ilyetén orgiáját. Rengeteg, közönséges fülek - sőt, orgonista fülek - által sosem hallott, ámde gyönyörű darab volt a jutalmuk. Hogyan jött szóba, kinek jutott eszébe immár a második "balatoni maratoni" orgonakoncert?

 

A boglári Bach-maraton az ottani kántor, Lubics László műve kizárólag és egyszemélyben. Ő hívott fel engem is többek között, hogy lenne egy ilyen. Kérdeztem, hogy miért nem Liszt, ha már Liszt-év van. Azt válaszolta:„de azért is Bach”…! Nem a 24 óra volt a lényeg, nem volt Guinness-rekordkísérlet sem, csak azt mondta: egyszer már Bach összes orgonaműve milyen jó lenne ilyen érdekes módon… Ő elsősorban diákokra gondolt. Diákokra és tanáraikra – ez volt a kezdeményezés lényege. Fiatalok tudtak szóhoz jutni, zeneiskolásoktól az egyetemistákig. Aztán különböző színvonalú produkciók születtek, ez kétségtelen, dehát ez benne volt a pakliban. A megvalósítás fő nehézsége az volt – amiben segítettem neki –, hogyan sikerül beosztaniuk a műsorokat, illetve elosztaniuk a darabokat. 

 

Három olyan elszánt orgonaművész akadt, akik egy-egy órás „adagokban” több, mint 8 órányi játékot voltak képesek elkövetni  (Bednarik Anasztázia 3x, Sztahura Ágnes 3x, Varga Petra 2x 1-1 órát játszott), éspedig értelemszerűen a diákok választása után megmaradt, vélhetően a legkeményebb kihívást jelentő, valamint a sosem játszott (=újonnan megtanulandó) darabok „bevállalásával”. Az egyikük Te voltál. Mi jelentette számodra a legnagyobb nehézséget?

 

Tudtam, hogy a probléma ott lesz, hogy a diákok csak egy bizonyos irodalmat játszanak (illetve mi is), tehát marad tengernyi korálfeldolgozás, amit majd senki nem akar első körben eljátszani. Ez így is lett. Amikor mindenki bejelentkezett próbáltunk igazságot tenni… Eredetileg is jó 80 percnyi anyagot választottam magamnak, amiben elég sok ismeretlen dolog volt. Olyan művek, amit egyébként nagyjából ismertem, csak nem játszottam. Azokra mondtam, hogy én azt én bevállalom. A többi maradékot (mely kezdetben 5-6 órányi anyag volt!) felkérésre vállaltuk el. A tanár kollegák nem vállalták el a fennmaradókat, mert vagy nem értek rá gyakorolni, vagy nem vonzotta őket új művek megtanulása, vagy nem volt idejük rá, mivel tanév vége volt. Tegyük hozzá, ilyen értelemben nem volt szerencsés az időpont, de az idegenforgalom szempontjából sem. Problémát jelenthet, ha olyan darabokat meg kell tanulni, amiről az embernek nem nagyon van hangzó élménye. Viszont épp az a jó az egészben, hogy egy csomó olyan dolgot fel lehetett fedezni, amit az ember nem ismert. Az ide tartozó Bach-művek többsége vagy túl bonyolult, és nem nagyon népszerű a közönségnek, vagy olyan korai mű, amin ő is zenét tanult szerezni, tehát mindig visszaemlékeztet egy előző élményre. Pl. játszottam olyan Bach-korált, ami Bruhns korálfantáziájára emlékeztet, annak a mintáját veszi alapul, tk. kiforratlannak minősülő darab. Ezek némelyike igen-nagyon jó, tehát érdemes repertoáron is tartani egy párat belőlük. A nehézség igazában abban állt, hogy – ugyan nem számoltam meg, de – nagyjából 45 db művet játszottam, abból legalább 35 korálelőjáték volt. Tehát volt egy olyan blokk, ami csupa korálelőjátékból állt. Azt összeállítani elég nehéz volt, ugyanis szinte kétpercenként jön a következő mű… Érdekes módon, nem esett rosszul senkinek sem, aki hallotta, és visszahallgatva sem volt unalmas. Ilyenkor úgy kell regisztrálni, hogy élvezetes, változatos, tehát hallgatható legyen, ami szintén nem volt túl könnyű. Azt gondolom, hogy a korálelőjátékok ilyen nagy számban érdekesebbek, mintha eljátszik az ember négy, egyforma hangzású „nagy” prelúdiumot és fúgát. Nem azt mondom, hogy jobbak, hanem hogy hangzásukban kevésbé fárasztóak, úgy gondolom. 

 

Az oktatásról szólva: mi történik mostanában a vezetésed alatt működő váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola életében?

 

Számos nehézség. Sajnos takarékossági szempontok miatt összevontak bennünket egy másik iskolával, így tagintézménnyé váltunk. Ugyanakkor más lényeget tekintő változás nem történt. Minden és mindenki maradt a helyén, meglehetős nagy az önállóságunk is. Az igazgatónk abszolút szabad kezet ad minden kérdésben nekem. Olykor persze nem könnyű…. Összefoglalva: mindenkit várunk iskolánkba… (ez itt a reklám helye!)

 

Mennyire népszerű az orgona szak? Hány növendéked van most?

 

Erről úgy általában lehetne beszélni, mert országosan sem egyszerű a kérdés. Nálunk az orgona tanszakon viszonylag kevesen vannak, de az iskola össz-létszámához képest – ami max. 120 fő körül mozog – arányosnak mondható. Voltunk már 8-an, voltunk semennyien, illetve 1-2-en, most éppen 3-an vannak. A tendencia sajnos országosan az, hogy egyre kevesebb az olyan középiskolás, aki erre adja a fejét. Tanulni tanulnak jónéhányan orgonálni, de pályaként kevesen választják. Ez nagyobb iskolákban is probléma. Ahhoz nagyon elkötelezettnek, „őrültnek” kell lenni, hogy a gyerek ezt válassza, vagy nagyon szeretnie kell, tehát indíttatásának, motivációjának kell lennie, akkor fog sikerülni. De vannak ilyen félőrültek, hál’Istennek. 

 

Tanítványaidtól tudjuk, hogy kis orgonistáid legjobbjait mindig is biztattad versenyeken történő indulásra. Idén is felkészítettél és elvittél egy diákot egy olaszországi orgonaversenyre. Ők még nagyon fiatalok, de fontos lehet számukra a versenyek légkörével és az adott régióbeli, elsősorban historikus orgonákkal való ismerkedés. Mennyire vehető észre egy ilyen szakmai kirándulás hatása a tanulmányi előmenetelükben?

 

Elsősorban abban, hogy egy versenyre az ember másképp készül, mint egy általános tanévi menetben, akár még jobban, mint egy vizsgára vagy egy hangversenyre. A verseny pszichésen is nehezebb helyzet. Jobban meg kell tanulni mindent, a felkészülés kicsit olyan, mint az edzésterv a sportolóknál. Rengeteg előkoncert meg fellépés, stb. kell, hogy megszokja a nebuló ezt a szituációt. Különböző orgonákon kell ezeket szervezni, hogy a legkülönbözőbb helyzetekben is megállja a helyét. Legalább 3-4 olyan helyzetben, kevés regisztrációs és hangszer-megszokási idővel, erre jól fel lehet készülni. Ezeket a műveket a gyerek jobban megtanulja, kipróbálja, és rengeteg tapasztalatot szerez vele. Bár nem vagyok verseny-párti, de be kell látnom, olykor így sokkal nagyobbat fejlődik, mint hogyha csak simán, ímmel-ámmal, félig-meddig megtanulja az anyagot, aztán jó, hát akkor eljátszottuk és eltettük... Kb. ebben áll a dolog eredménye és hasznossága.

 

Néhány hete beszélgettünk a weimari orgonaversenyen elért nemzetközi sikere nyomán Tóka Ágostonnal. 2007-ben a doktori hangversenyeden a MüPa közönsége körében sokan meglepődtek, amikor egy négykezes mű előadásában egy gyereket láttak melletted az orgonapadon. A közreműködő Ágoston volt, akit akkor a váci konziban tanítottál orgonára. Nem szokványos dolog ilyen fontos fellépésre egy középiskolás diákot hívni... Miért döntöttél mellette?

 

Mert egyrészt tudtam, hogy tehetséges, tudtam, hogy biztosan megállja a helyét abban a szituációban is. Számára ez kihívás volt. Felvételire készültünk már. Egyszóval nem akartam kihagyni ebből az élményből. Emberi viszonyunkat tekintve pedig barátinak mondható tanár-növendék kapcsolat alakult ki közöttünk, ami azóta is tart sőt, erősödik.

 

Tartod-e kapcsolatot a régi tanítványaiddal?

 

A régi tanítványok egy részével – mint említettem – baráti viszonyban vagyok, a közelmúltbeli régi tanítványaimmal is. Nem mindenkivel természetesen, kettőn áll a vásár. Ha valaki nem szeret annyira, hát nem zavarom. Azért általában szoktam tájékozódni az életük alakulásáról, és igyekszem azt figyelemmel kísérni. Ha valami jól sikerül, akkor örülök, ha nem, akkor nem annyira… Van egy-kettő közöttük, akit barátomként tartok számon. Ugyanakkor – miután már nem annyira fiatalok, eltelt már egy pár év – közülük többen olyan helyzetben vannak, hogy ezek szakmai kapcsolatokká is alakulnak. A jelenlegi tanítványok tekintetében érdekes, hogy én minél öregebb vagyok, annál jobbak a kapcsolatok. Az ember azt gondolná, hogy ha közelebb van életkorban, kicsit haveri a kapcsolat, de az inkább „jópofizásba” megy éppen ezért. Régebben sokkal szigorúbb is voltam (persze most is szigorú vagyok), meg talán kicsit távolságtartóbb is. Bár nálam azért az, hogy valakivel például tegeződöm-e vagy nem, azon is múlik, hogy ő szakmailag és emberileg olyan-e, hogy ezzel nem él vissza, tehát méltó arra, hogy partnerként viselkedjék – lehet akár konzis korú is. Onnan kezdve partnerként tekintem, mert ez így van rendjén. Ez nagyon személyes kapcsolat. Középiskolában másutt általában osztályokat tanítanak, a konziban pedig egyedül vagyok a gyerekkel az órán. Olyan művészetet űzünk, ami érzelmekről, problémákról, rengeteg emberi dologról szól. Az órák egy része lehet, hogy nem az orgonáról szól, hanem nagyon sok olyan dolog fölvetődik, ami csak egyéni foglalkozásnál lehetséges. Nyilván biztosan örülnének a nem hangszert tanító tanárok más iskolákban is, ha ilyen lehetőségük adódna a tanítás során, de a mi szakmánkban ez a hangszertanítás jellegéből fakad. Emellett szoktunk persze közös, csoportos órát is tartani, közösen elmegyünk valahova látogatóba vagy valakit fogadunk. Ezek is közös szakmai programok, találkozók, de nyilván sokkal ritkábbak. 

 

Hogyan tudod összeegyeztetni az iskolaigazgatással, oktatással járó feladatokat a művészi munkával, melyben kórus- és kamaraesteken való fellépések is szép számmal bennfoglaltatnak? Nem beszélve az olyan különleges eseményekről, mint a boglári maratoni koncert…

 

Az iskolai oktatás egy teljes embert kívánna, az orgonálás meg minden más dolog szintén. Ez több ember, 3 az 1-ben vagy sok az 1-ben... A titok talán az, hogy jó, ha nagyon jó közösség veszi körül az embert, akik segítik a munkát. Nekem olyan tanáraim vannak, és olyan helyettesem, akik sokat tudnak segíteni, tudnak önállóan, jól dolgozni. Ez az egyik dolog. Ugyanakkor én is nagyon hatékonyan tudok dolgozni, hacsak nincs valami rendkívüli vagy lehetetlen feladat. Persze vannak olyan korszakok, bizonyos csomópontok, amikor nagyon sok a munka –, ilyenkor tényleg nehéz a dolog. 

Az orgonakoncertek meg részben szezonálisak. Az ember dönthet: vagy mindig ugyanazt játssza (amit én nagyon nem szeretek), vagy előre végiggondolja, hogy mennyi ideje lesz gyakorolni egy adott eseményre. 

A harmadik titok pedig abban rejlik, hogy amikor az ember darabot tanul – tanultam én is fiatal koromban nagyon sok mindent –, akkor azt nagyon meg kell tanulni, hogy maradandó legyen. Ebből persze nem lehet megélni, mert attól még gyakorolni kell. Ugyanakkor ennek a másik oldala az, hogy olyan év nem telt még el, hogy legalább egy félórányi új zenét meg ne tanultam volna. Idén ezt a Bach-ügyből adódóan már igencsak fölülmúltam. Próbálom úgy összeállítani a műsorokat, hogy ha tényleg olyan helyzet van, akkor ne vállaljak olyan kockázatot, amit nem tudok teljesíteni. Éppen ezért ez nem zavarja meg a mindennapi iskolai munkát. 

Van, amikor nem az a probléma, hogy az ember hogyan gyakoroljon egy feladatra, hanem az élethelyzet. Mondjuk, pl.a balatonboglári maraton nagyon húzós volt. Maratoni érettségi volt előtte, délután 4-kor még aláírtam az összes érettségiző érettségi bizonyítványát, megettük a banketten a kaját, utána bevágtam magam az autóba, és este fél 10-kor leültem az orgonapadra, mert előbb kerültem sorra negyedórával. Szó szerint ez történt – nos, ez már kicsit nehéz helyzet volt. Kulisszatitokként elárulom, hogy ez úgy ment, hogy odaértem, aludtam félórát… A maraton további része igen változatos volt – miközben az ember alszik, aztán játszik, megint alszik, szórakozik kicsit, eszik, iszik egy kis bort, és így tovább. Nagyon kellett sakkozni az idővel, de hál’Istennek, jól ment, utólag úgy látom. 

 

Terveid?

 

Van egy-két tervem, amit meg kellene csinálnom, konkrét feladat is. Például a váci levéltárban van egy Lehotka Gábor-hagyaték, amiből némi életrajzi, monográfiai vagy valamilyen munkát el kéne végeznem. Erre ígéretet tettem Lehotka tanár úr testvérének, de még nem jutottam hozzá. Tavasszal elég sok teendő volt, a munkában segítettem, aminek eredményeképpen a Lehotka család elkészítette Lehotka Gábor posztumusz honlapját. Ezen minden művéről, felvételeiről elérhetőek bizonyos adatok. Azt szeretnénk, ha majd a távolabbi jövőben valamelyik évfordulóra (születési vagy halálozási évfordulóra) ezt összehoznánk egy kiadványban, esetleg visszaemlékezéssel tarkítva – még nem tudjuk, milyen módon.

A másik a mi iskolánk története, amivel elég régóta kacérkodom, és meg kellene csinálni.

A harmadik, ami zajlik még idén: koncertek, tanítás…

 

Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltál. Kívánjuk, sikerüljön elvégezni minden feladatot!

 

(Információk a CD-ről: www.bednarikanasztazia.hu , 

a művész legközelebbi koncertje Budapesten: október 16.

– a Szerk.)