interpretálásával kapcsolatban. Bíztam benne, hogy jobban megértem műveiket, ha kipróbálom azokat a hangszereket, melyekre elképzelték azokat. Azt azonban nem hittem volna, hogy a szokatlan körülményekhez alkalmazkodva eljutok a döntőig. Ha van szupermaraton az orgonisták számára, akkor a weimari Bach-Liszt verseny az.  

Gondolom, a különleges körülmények különleges felkészülést igényeltek…

Pontosan így van. Korábbi versenytapasztalataimból már megtanultam, hogy nagyon fontos a versenyanyag időben való megtanulása. Az utolsó pillanatban elvégzett munka ugyanis könnyen megbosszulhatja magát egy ilyen kiélezett helyzetben. Ezért a versenyanyag gerincét képező grandiózus Bach és Liszt műveket már hónapokkal korábban megtanultam, és júniusi BA-diplomahangversenyem műsorát is ezekből állítottam össze. A darabok megtanulása azonban korántsem jelenti a szakmai munka egészét. Nagyon fontos a különleges hangszerek minél behatóbb megismerése, és a hozzájuk való alkalmazkodási készség fejlesztése. Szerencsére júniusban a Zeneakadémia orgona tanszakával éppen Thüringiába kirándultunk, és több barokk orgonát is kipróbáltunk. Így nagyjából tudtam, mire számíthatok, és néhány olyan hiányosságomra is rájöttem, amelyeken az augusztusi versenyig valamelyest sikerült javítani. A harmadik nagy terület a művek és a hangszerek mellett maguk a zeneszerzők, életük, életművük megismerése. Az ilyenfajta háttértudásnak ugyan nincs mindig közvetlen hatása egy konkrét produkcióra, mégis elengedhetetlen, ha egy előadó hosszú távon egy adott zeneszerző műveit szeretné játszani. Bach esetében fontos a kantáták, zenekari, billentyűs és kamaraművek, Lisztnél pedig természetesen a zongoraművek, szimfonikus költemények és nagyszabású egyházi művek ismerete. Mondanom sem kell, hogy ennek az óriási háttérmunkának csak a töredékét sikerült elvégezni. Számomra még jelenleg is nagyon sok „fehér folt” van mindkét szerző életművét tekintve. Még szerencse, hogy tanulni sosem késő, így ezeket Weimarból hazatérve folyamatosan pótolom. Különös, de épp ez a verseny, amelyen díjat nyertem, győzött meg arról, hogy még nagyon sokat kell tanulnom a zenéről.         

Bach meghatározó szerepe az orgonazenében jól ismert. Mi a helyzet Liszttel?

Ha Bachra az a legjobb szó, hogy „meghatározó”, akkor Lisztre az, hogy „különleges”. Bach, Buxtehude, vagy a francia orgonaszerzők évtizedeket dolgoztak templomi orgonistaként, napi szinten kapcsolatban álltak a hangszerrel, ismerve annak minden csínját-bínját. Ehhez képest Liszt kapcsolata az orgonával nagyon is alkalomszerű volt, weimari évei előtt jóformán alig néhányszor találkozott a hangszerrel. Orgonaművei töredékét képezik életművének, és távolról sem mutatnak olyan kiegyenlítettséget, mint Bach esetében. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy legelső orgonaműve egyben a leghosszabb is, ezután egyre rövidebbeket írt. További probléma, hogy Liszt orgonaművei esetében is a zongora (később esetleg a zenekar) hangzását vette alapul. Így bármilyen tökéletes is a leírt zenei anyag, annak a hangszerre való alkalmazása nem mindig a legszerencsésebb. Régebbi gyakorlati kiadványok ezt a problémát az eredeti kottakép, ritmusértékek, vagy a zenei anyag felrakásának kissé önkényes megváltoztatásával próbálták megoldani. Ma ezzel szemben Urtext kottákból játszunk, így az előadónak magának kell kitalálnia, hogy Liszt eredeti elképzelését miként alkalmazza orgonára. Hasonló a helyzet a regisztrációval: nincs olyan határozott és részletes útmutatás, mint például a francia orgonairodalom esetében. Így nem túlzás azt állítani, hogy a Liszt-művek megszólaltatása különleges találékonyságot követel meg az orgonajátékostól. Nekem nagy segítséget jelentett, hogy nyáron orgonistaként közreműködtem az Esztergomi Mise előadásában. A nagyszabású mű hangszerelésének illetve a zenekar Liszt általi kezelésének megfigyelése sok ötletet adott, amiket aztán jól fel tudtam használni.

Van-e olyan kötődésed a két szerzőhöz, ami elsősorban nem zenei jellegű?
 
Igen, és ez legalább annyira fontos számomra, vagy talán még fontosabb is. Bachnál a keresztény hit mindent átható jelenléte, Lisztnél pedig a másokon való segíteni akarás, a művészi felelősségérzet a közösség, a társadalom iránt legalább olyan nagy hatással vannak rám, mint leírt zeneműveik. Azt gondolom, ha ezeket vezérelvnek tekintem a mindennapok során, folytatója lehetek annak, amit ők elkezdtek. Természetesen soha nem venném a bátorságot, hogy muzsikusként hozzájuk hasonlítsam magam. Sőt, bár magamnál számos kiválóbb zenészt ismerek, meggyőződésem, hogy ezt még ők sem tehetnék. Mégis, állításomat maga Liszt Ferenc igazolja, a következő mondattal, amit Augusz Antalnak írt:
„A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten.”

Engedd meg, hogy a honi orgonakedvelők nevében gratuláljunk a mostani remek teljesítményedhez. Büszkék vagyunk Rátok! Kívánjuk Neked a már hagyományos magyar orgonista sikerek folytatását további eredményes tanulmányokkal, nemzetközi szinten hasonlóan magasra értékelt művészi munkával!