– A speciális orgonagyűjtemény összeállításában voltak segítői, támogatói?
– A gyűjtemény eddig teljesen családi és önerőből állt össze, raktározásban és a szállításban segítettek barátok, ismerősök, de a beszerzés minden részét magam intéztem. Persze, a legjobb lenne önerőből megvalósítani továbbra is mindent, de ez elég irreálisnak tűnik. Manapság viszont olyan szponzor itthon nem akad egykönnyen, aki egy ilyen projektbe csak azért fektetné bele a pénzét, mert a kultúra támogatásával szeretné szolgálni hazáját... De én azért bizakodom. Leginkább száraz raktárra lenne sürgősen szükségem, mivel vannak jelenleg olyan helyek, ahol folyamatosan mennek tönkre a raktározott részek.

– Miért ilyen különleges, a megszokott koncerttermektől eltérő helyszínre gondolt?
– Véleményem szerint fiatalokat is könnyebben meg lehetne szólítani egy különleges térben. Egy ilyen retro közeg hitelesebb a mai korban, és könnyebben vonz szélesebb réteget, mint egy bársonyszőnyeges koncertterem. Ez az ötlet még középiskolás koromban eszembe jutott, a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban eltöltött éveim alatt. Persze a praktikus oldal is fontos szerepet játszott: a hatalmas angol katedrálisorgonámnak tér kell, ahhoz, hogy rendesen szólni tudjon, ekkora tér pedig Miskolcon csak egy gyárcsarnokban van.

– Melyik orgonára a legbüszkébb?
– Gyűjteményemnek most már több mint ötven darabja van, az elsőt 1999-ben szereztem be. Nem is a szám a fontos, hanem, hogy milyen hangszerek vannak a szám mögött, hiszen nem a mennyiség, hanem a minőség miatt gyűjtök. A legnagyobb kuriózum a 120 regiszteres angol szimfonikus orgona, de olyan ritkaságok is vannak, mint például öt különböző stílusú nagy koncertorgona, fortepianók, mesterharmóniumok, zongora-harmóniumok. Mindegyik hangszer beszerzésénél egy cél lebegett a szemem előtt: az adott hangszeren megszületett zeneműveket végre lesz min hitelesen tanulmányozni és előadni. Mivel ezt a lehetőséget kollégáimnak és a következő generációnak is szeretném megadni, ezért akarok mindent egy kulturális központban felállítani, ahol minden egyéb zavaró tényező nélkül csak a zene áll majd a középpontban, és a térben minden hangszer ideálisan szólhat.
 
– A Múzsa-díjátadó gálán nem egyedül lép fel...
– A kedvesemmel, Bálint Natália szopránénekessel már négy éve zenélünk együtt, ezúttal két művet adunk elő, Liszt Ferenc: Enfant, si j'étais Roi és Wagner: Wesendonk dalaiból A tündér. Mindkettőt Natália választotta, ezekkel szeretnénk Máger Ágnes festőművész barátunk kitüntetéséhez gratulálni, akinek elismert munkássága mellett emberi nagysága is példaként áll előttünk.

– Talán az itthoni fellépés a ritkább, hisze Németországban él, és ott is koncertezik.
– Würzburgban 2008 óta élek, két mesterszakot végeztem el, mióta itt vagyok, és még egy harmadikon töltöm az időmet, illetve doktorálok egy holland egyetemen. Koncertem sok van, de nem csak Würzburgban, hanem Európa-szerte, éppen ahova hívnak. Idén Liszt születésének 200. évfordulója alkalmából sok koncertem van kilátásban Németországban, Svájcban és természetesen Magyarországon is.
 
– Hogy látja, miként lehetne megszerettetni a komolyzenét a XXI. századi fiatalsággal?
– Szerintem azzal, ha megismertetjük velük. A legtöbben nem ismerik a komolyzenét, ezért nem is szerethetik, ez sajnos a középkorúak egy részére is igaz. Például az interneten is sok orgonahangversenyt és különböző komolyzenei számot meghallgathatunk, letölthetünk. De ha sikerül valakinek mutatni igazán jó darabokat, főleg élőben, személyesen, akkor kétségtelenül meg lehet szerettetni. Persze, ehhez szükség van az ő szándékára is, hogy eljön és meghallgatja. Az élőzene varázsa leírhatatlan, nem lehet elmesélni, tévén vagy interneten keresztül megélni, hanem csak személyesen, élőben átélni. De pont ez lenne az egyik fő célja az orgonaközpontnak, ami már csak az extrém volta miatt is érdekesebb a fiatal generációnak, mint egy szokványos koncertterem.

Forrás: MiNap Online - Búzafalvi Tamás