- Hogyan szólítja meg a mű az átirat készítőjét? Van olyan darab, amit semmiképp nem próbálnál meg átültetni orgonára?
- Hallgatva a nagy szerzők szimfonikus remekműveit, ámulatba ejtő, milyen zseniális módon hangszereltek, s hogy így műveik egy jó része mennyire orgonaszerű. Verdi teljes Requiemjét hálás feladat volt átdolgozni, amiben a zenekari anyag mellett a szólisták és a kórus szólamait is egybekomponáltam. Munkám során mindvégig sikerült megőrizni a „hangszerszerűséget", s végeredményként egy új orgonamű született. Ugyan a barokk zenében inkább adódik a természetes orgona-hangszerszerűség, mivel a legtöbb kisebb-nagyobb együttesre írt művet különböző billentyűs hangszereken - beleértve az orgonát is - elő lehetett adni, ami a zenei felépítésnek, a következetes szólamszerkesztésnek, a teraszdinamika alkalmazásának, a concertáló formáknak köszönhető. Más a helyzet a szimfonikus zenekar hangzásvilágával. Számos klasszikus, illetve romantikus szimfónia, szimfonikus költemény, oratórium gyújtotta már fel képzeletem, s vállaltam a kihívást, hogy elkészítsem orgonaváltozatukat. Az eredeti műhöz képest - hogy mai kifejezéssel éljek - egyfajta átkonvertálás ez a folyamat, melyet nehéz jól csinálni. Tudjuk, hogy az átirat sose lesz egyenértékű az eredetivel. Mégis érdekes teljesen más aspektusból megközelíteni egy művet anélkül, hogy lényegesen veszítene zenei értékéből. Mindig arra törekszem, hogy az „átdolgozott" mű - lehetőleg a legkisebb kompromisszumokat alkalmazva - új orgonadarabként tökéletesen életre tudjon kelni. Hogy kérdésed második felére is válaszoljak, például Liszt Ferenc h-moll zongoraszonátája kifejezetten rosszul hangzik orgonán, melyet személyesen is volt alkalmam hallani. A művet - mely száz százalékban zongoradarab - technikai megoldásai, dinamikai árnyaltsága, billentésbeli követelményei, zongoraszerűsége miatt kifejezetten felelőtlen magatartásnak tartom orgonára erőltetni. Természetesen még sok más darabot is ide sorolhatnék...

- Miben különbözik egy orgonaátirat a zongoraátirattól, és milyen zenei követelményeket támaszt a feladat a szerzővel szemben?
- Az átiratkészítés komoly zeneszerzői teljesítmény. Hangról hangra ismerni kell az eredeti kompozíciót úgy, mint a jó karmester. Átíráskor természetesen megvannak a korlátok, az összes hangjegyet ugyanis lehetetlen beépíteni. A zenekar létszámához képest az orgonista tíz ujja és két lába meglehetősen kevésnek bizonyul. Kellően elszántnak kell lenni ahhoz, hogy történetesen Beethoven bármelyik szimfóniájából elfogadható színvonalú orgonamű születhessen. De egyben ez adja a vállalkozás izgalmát is. Ez a munka fantasztikus élmény, hajtóerő, ám olykor kínlódás is. Hónapokat, éveket vesz el az életemből. Konokul rabul ejt a mű varázsa. Óriási előnye viszont, hogy ez az elemző-újrateremtő munka fejlődésre, szakmai tökéletesség elérésére ösztönöz.

- Sok szó esett a hangszerelésről. Mennyire törekedsz hűen visszaadni az orgonán a szerző eredeti elképzeléseit?
- Alapvetően hűséges próbálok maradni az eredeti műhöz. A partitúrában leírtakat viszont nem mindig lehet és célszerű hangról hangra visszaadni. Ahhoz, hogy az eredeti mű zenei tartalmának, hangzásának lényegét szem előtt tartva jól meg tudjon szólalni orgonán, rugalmasan kell kezelni a partitúra zenei anyagát. Továbbá figyelembe kell venni az orgona méretét, az akusztikai adottságokat, valamint a billentyűk, a sípmegszólalás fürgeségét. Ezek a körülmények tökéletesen adottak a Művészetek Palotája ötmanuálos orgonáján. Itt meg lehet valósítani a legmerészebb álmokat, a legelképesztőbb vállalkozásokat is. Habár az akusztika kicsit száraz, ez viszont a virtuóz előadásnak kedvez, ellentétben a templomi visszhanggal, ahol a gyors és tisztán érthető orgonajáték további kihívást, sok esetben újabb zenei kompromisszumokat jelent az átírónak és egyben előadónak is. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája nagyszerű terep minden vállalkozó szellemű orgonistának, olyan, mint a gladiátorok számára a küzdőtér.

- Zongoraművészi pályád párhuzamosan fut orgonista karriereddel. Aki valaha is játszott e két hangszeren, megtapasztalhatta, hogy mennyire eltérő billentéssel kell játszani az egyiken és a másikon, ez pedig rendkívül zavaró lehet. A te esetedben viszont épp az ellenkezője tapasztalható. Hogyan lehetséges ez?
- Hat évesen kezdtem zongorázni, majd tizenkét évesen ehhez társult az orgona. Ez hasonló ahhoz, mint amikor valaki több nyelven tanul beszélni. Ahhoz, hogy anyanyelvi szintre fejlődjék mindkettő, gyermekkorban kell kezdeni. Már korábban zongorista és orgonista diákként könnyen leküzdöttem az orgonaművek technikai nehézségeit. Tapasztaltam, hogy az orgonajátékban a különböző traktúrákból adódó billentéstechnikai nehézségeket csak jó zongoratechnikai tudással lehet tökéletesen kezelni. A plasztikus billentés, a ritmikus játék, az egyenletesség gyakran hiányzik a kizárólag csak orgonán nevelkedettek játékából, a kar megfelelő használatáról nem is beszélve. Végső soron a nagyformátumú orgonaművek, szimfonikus orgonaátiratok igényes előadásához nélkülözhetetlen a megfelelő zenei és technikai felkészültség.


2010. október 14. 19:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Király Csaba: Orgonaátiratok
Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125 - II. tétel
Beethoven: IX. szimfónia, op. 125 - II. tétel; VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92 - II. tétel; V. (c-moll, „Sors") szimfónia; Egmont-nyitány, op. 84
Verdi: Requiem - Dies Irae
Stravinsky: Petruska

Forrás: Fidelio.hu (és Müpa Magazin)