• Milyen indíttatásból kezdett zenélni, mikor derült ki a tehetsége?

• A nagymamámtól örököltem a zenei tehetséget, aki nemcsak kiváló zongoristaként, hanem kivételes zenei hallású muzsikusként is közismert volt: hallás után nemcsak megjegyzett és eljátszott zeneműveket, le is tudta kottázni azokat. Otthon tanított, mikor kisgyerek voltam. Én a babákkal való játszás közben hallottam a zongoramuzsikát, majd addig keresgéltem a billentyűkön, amíg a hallott melódiák hangjaira rátaláltam. Körülbelül négyéves voltam, amikor nagymama magával vitt a gyulai zeneiskolába. A tanárok már hallottak rólam, és mindjárt leültettek a zongorához. Egy akkoriban divatos slágert játszottam el nagy vidáman. A zeneiskola igazgatója ennek hallatára addig erősködött,  míg édesanyám beíratott a zeneiskolába. Még nem voltam egészen ötéves.

• A zeneiskolában ki vette a szárnya alá?

• Dubányi Klári néni tanított, kedvesen, szeretettel, kissé óvónői minőségben is. Az első gond az volt, hogy megállíthatatlanul harangoztam a lábammal a komoly zongoraszék alatt. A zeneiskola ezért egy kis fekete sámlit csináltatott nekem, amit Klári néni hűségesen cipelt utánam, ha szerepeltünk. Hogy végül orgonista lettem, az Bántainé Sipos Évának, szeretett és nagyra becsült későbbi tanárnőmnek köszönhető. Amikor budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba készültem, ő ajánlotta édesanyámnak, jelentkezzem orgonára, mert zenei alkatom inkább ennek a hangszernek felel meg. Az első orgonaórákon bebizonyosodott, hogy a leginkább nekem való hangszert sikerült megtalálni. Többé nem volt kérdés, hogy orgonista leszek.

• A kisgyerek, gondolom, nem egyedül került a nagyvárosba…

• Valóban nem. Hogy végül is a pesti továbbtanulás, életemnek ez a nagy fordulata megvalósulhatott, az drága édesanyámnak köszönhető, aki minden áldozatot vállalva állást keresett Budapesten, hogy ezzel fővárosba költözésünket lehetővé tegye. Enélkül nem lennék ma orgonaművész.

• Az orgonát hagyományosan „férfias” hangszernek tartjuk, Ön is szembesült ilyen előítéletekkel?

• Valóban van egy olyan felfogás, ami az orgonát férfiasnak tekinti. De egy másik is közismert, miszerint az orgona a hangszerek királynője. Mondhatnánk, a pontos játékhoz férfias biztonság, az élményszerű előadáshoz nőies érzékenység szükséges. Meghatározó még a kezek-lábak mozgása közötti koordinált, koncentrált együttmozgás, hiszen a pedál nálunk komplett billentyűzet, csakúgy, mint a klaviatúra. Ha a játékos regisztereket is sűrűn vált közben, ez nagyfokú koncentrációt igényel.

• Az orgona elválaszthatatlannak tűnik a templomi zenéléstől.

• Igen, templomban konzis koromtól folyamatosan játszottam, a Szent István-bazilikában, a Tabáni, a Szent László- és a Szent Vince-templomban. Rendszeresen orgonakoncerteztem, főleg templomban, itthon és külföldön egyaránt. Miután gyerekkoromtól nagy örömmel kamarazenélek, kísérek szólistákat, kórusokat orgonán, zongorán, ilyen irányú felkérések is folyamatosan érkeztek. Első gyulai orgonakoncertem középiskolás koromban volt a gyulai katolikus templomban, doktor Márai György ajánlására.

• Mit tart élete eddigi legnagyobb szakmai sikerének?

• Szakmai sikereim súlyozásán nem sokat gondolkodtam. Nagyszabású koncertek említése helyett több olyan aprónak tűnő, kedves mozzanat jut eszembe, melyre a büszkeség mellett vidáman emlékszem. Például mindjárt a kezdeteknél, első zeneiskolai tanévemben, ötéves koromban, Gyulán készített a Magyar Rádió műsort "Új élet Gyulán, Erkel szülővárosában" címmel, aminek én voltam a főszereplője. Miután a felvétel és az interjú megtörtént, tánclépésben hazamentem, és elújságoltam édesanyámnak, hogy a rádió felvett, a rádiós bácsi le is fényképezett. Édesanyám nem a melléütött hangok vagy a lámpaláz után érdeklődött – ami nem is volt, imádtam szerepelni –, hanem rémülten azt kérdezte: Jézusom, és egyedül tetted fel a sapkádat? De arra is hízelgő visszaemlékezni, hogy amikor már évek óta Svájcban turnéztam sikerrel, egy kedves barátom megkérdezte a berni Münster orgonistáját, aki számos alkalommal eljött a koncertjeimre, mi a véleménye rólam. Ő azt felelte: ha Elisabeth játszik, mi, orgonisták mindannyian összepakolhatunk.

• Ha jól tudom, külföldi turnéállomásainak csak egyike Svájc.

• A Szent István-bazilika és a Szent László-templom kórusaival sokat turnéztunk Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban. Második kisfiam majdnem Németországban született, néhány nappal azután jött világra, hogy egy német körútról visszatértem. Nyolc évig voltam a Budapesti Vonósok kamarazenekar csembalistája, velük is számos országban léptünk fel. Később főként egyedül utaztam orgonakoncertezni többfelé a világban.

• Mi a művészi hitvallása, vannak-e olyan művek, amiket hangsúlyosabban szerepeltet repertoárjában?

• Művészi hitvallásom, hogy minél több jó zenét játsszak, a tőlem telhető legjobb színvonalon, örömet okozva vele az embereknek, élményekkel gazdagítani őket, miközben azt csinálom, ami a leginkább én vagyok – muzsikálok. Próbálok úgy játszani, hogy a közönségben a zene nem egy elkomolyodásra ösztönző, koncentrációra kényszerítő tényező, inkább felszabadító és boldogságot hordozó élmény legyen. A romantika a hozzám legközelebb álló stílus, romantikus művekben tudom leginkább saját érzéseimet a zeneszerzőéivel karöltve tolmácsolni.

• Svájcban telepedett le, de Budapesten is él, és Németországban is turnézik. Mennyire szakítja szét ez az embert, hogy lehet ezt erővel bírni?

• Privát életem fordulata vezetett másfél éve Svájcba. Itt telepedtem le, itt kívánok élni továbbra is. Ez azonban nem zárja ki, hogy amint tudok, hazamenjek. Van, mikor minden hónapban lehetőségem van erre, de két-háromhavonta mindenképp. Közben pihenek Spanyolországban, koncertezem Olaszországban. Számomra nem különösebben fárasztó ez az életmód. Sokkal fárasztóbb lenne az egyformaság, abba én belefásulok.

• A hazamenés Gyulát vagy Budapestet jelenti inkább?

Budapestre is hazamegyek, de Gyulára még inkább. Mikor még Budapesten éltem, azt mondtam, Pesten lakom, de Gyulára hazamegyek. Azóta bővült a kör, Svájcban is otthonra találtam, Pestre is hazamegyek. Mégis, a legmélyebb értelemben vett hazát Gyula jelenti számomra. Az az érzés, ami akkor fog el, ha a gyulai utcákon sétálok, belépek a templomba, felnézek a várra, napozom a várfürdőben a kastély előtt, semmihez nem fogható. Tavaly, az első Svájcban töltött évben nem volt módom annyiszor hazamenni, amennyiszer vágytam, és mikor mentem, akkor is voltak fővárosi kötelezettségeim: a budapesti belvárosi templom nyári sorozatában, a Szent István-bazilika kórusának százéves jubileumi koncertjén játszottam. Gyulára sajnos csak kétszer jutottam el, amit bizony fájlaltam.

• Idén jobb, vagy jobb lesz a helyzet?

• Igen, bár izgalmas és mozgalmas ez az évem. Már februárban itthon voltam, két rendkívül sikeres, teltházas koncertet adtunk Budapesten No klassik címmel Svájcban élő magyar énekesekkel. Ez is valami, amire büszke vagyok. Nem tekintem szentségtörésnek, hogy templomi orgonista létemre könnyűzenét játsszam. Ha egy zene  magas színvonalú, értékes, és jól adják elő, minden műfajnak megvan a létjogosultsága. Márciusban két orgonakoncertem és egy fuvola-csembaló estem volt Luzernben, áprilisban két úttörő jódli-orgona koncertet adtunk egy jódlikórussal, melyen az orgona nemcsak önálló számot játszott, hanem kísérte a jódlidallamokat, időnként átvette a melódiát a szólistáktól.

• Nyáron Tessinben és Olaszországban koncertezem, ősszel és télen svájci városokban játszom, de nyári terveim fénypontja mégis csak az, hogy július 15-én orgonaestet adhatok Gyulán, a katolikus templomban. Nagy lelkesedéssel készülök erre az alkalomra, különösen, mivel az elmúlt két évben ez kimaradt. Korábban számos koncertet adtam a város legkülönbözőbb helyszínein, mindhárom templomban, a városháza dísztermében, a várszínház kamaratermében, a művelődési házban, Százéves cukrászdában. Továbbra is kiemelkedően fontosnak tekintem, hogy Gyulán szerepeljek. Ha erre igény van, boldogan jövök, bár ajánlkozni ritkán szoktam. Aki fontosnak látja, hogy keressen, megtalál.

• Sőt, nemcsak Gyulára jár, hanem a gyulai zenészek külföldi fellépéseiben is segít. Ilyen fontos a várossal való kapcsolattartás?

• Ez nemcsak emiatt történt. Az Erkel-kórussal rendszeresen szerepeltünk együtt az elmúlt években Gyulán. Erre legutóbb Svájcban volt alkalom. Kivételes öröm, hogy pár éve sikerült egy kedves, segítőkész svájci barátom, Johannes Josi segítségével kapcsolatot létesíteni a gyulaiak és az ö guggisbergi kórusa között. Tavaly a gyulaiak jöttek ebbe a varázslatos Bern környéki falucskába, de a guggisbergiek is szerepeltek már Gyulán. Ennek a kapcsolatnak létrejötte kettős örömmel tölt el. A gyulai vonatkozás mellett az Erkel-kórushoz baráti szálak és sok szép közös muzsikálás kellemes emléke fűz. Emellett úgy érzem, kötelességünk nekünk, elszármazott művészeknek gazdagítani a város életét. Ehhez azonban biztatást várunk és hívást, hogy Gyulának szüksége van ránk!

• Más szemmel látja most a várost, mint amikor elszármazott onnan?

• Gyerekkoromban Gyulát unalmas kisvárosnak láttam. Az azóta eltelt években örömmel tapasztalom, milyen sokat fejlődik. Gyönyörű lett a vár, szépek a virágok, bővül a fürdő, nagyszerűen sikerült a sétálóutca és a Kossuth tér a szökőkutakkal. Fontos lenne, hogy ez a vonzó város jobban elérhető legyen autóval, az autópályát égetően szükséges volna megépíteni a város határáig. Az nem változott, hogy szülővárosomról gyerekkorom óta mindig rajongással mesélek. Nemcsak azért, mert itt születtem, hanem mert az egész város tényleg csodálatos, különleges légköre van. Gyulai kapcsolataim meghatározóan fontosak. Több különösen jó barátom-barátnőm él itt, akikkel gyakran e-mailezünk, skypolunk. Természetesen a személyes találkozás az igazi, amit mindig nagyon várok, a barátaimmal, az ismert, kedves utcákkal, épületekkel, magával Gyulával.

Az orgona az ő igazi hangszere. Fotó: Gyulai Hírlap Online

„Pest-budai Gyulaiak” interjúsorozat - Pesti Kornél • INTERJÚ • 2010. július 08. - Gyulai Hírlap Online - www.gyulaihirlap.hu