Az előadás kezdetén Fassang László bejött a pódiumra, és azonnal odaült a színpad közepén elhelyezett játszóasztalhoz. Az est egy édes kis Charpentier darabbal (Noëls en tambourin) kezdődött, mely után mikrofont ragadott magához. Rögtönzött előadást hallhattunk a következő - Nicolas de Grigny: Ave maris stella - darabhoz, melyből megtudhattuk, hogy mely hangzás adja a francia barokk orgonamuzsika sajátját. Ez a mű alternatim előadásban hangzott el egy háromtagú férfikar közreműködésével (sajnos a kis létszám ellenére sem sikerült egységes hangzást elérniük), miközben az egyik kivetítőn a mű eredeti latin szövegét és magyar fordítását is nyomon követhette az, aki nem tudta, miről szól a Mária-himnusz, a másik kivetítőn pedig Fassang László mozdulatait követhettük nyomon. A darabot megelőző frappáns ismertető során merült fel bennem a kérdés, hogy vajon Fassang László stílusosan miért nem a fenti, mechanikus játszóasztalon adta elő a két barokk művet, hisz a kivetítők által onnan is kapcsolatot tudott volna teremteni a közönséggel.
A Grigny-darabot szintén magyarázat követte, ezúttal Jehan Alainről tudhattunk meg pár információt, Litániák című darabja sajátos, egyedi felfogásban, nagyszerűen szólalt meg.
César Franck: Prelűd, Fúga és Variáció, valamint Louis Vierne: Scherzo a II. Orgonaszimfóniából című darabjait az Aristide Cavaillé-Coll orgonák mint szimfonikus orgonák említése előzte meg, bemutatva ezt a jellegzetes hangzást. A redőnymű animációs filmmel egybekötött, orgonakoncerten történő bemutatása számomra kicsit didaktikusnak tűnt, az említett két darab pedig ugyan szintén egyedi felfogásban hangzott el, de a redőnymű ilyen nagyfokú használatával előidézett dinamikai hullámzást az egyedi felfogás ellenére is túlzottnak éreztem.
Az első részt Saint-Saëns (Edwin H. Lemare által orgonára átírt) Haláltánc című darabja zárta.
A műsor második részét Fassang László teljes egészében improvizációinak szentelte, egy ilyen vállalkozás igazi kihívás. Az improvizációkat megelőző felvezető szövegekben gyakran elhangzott Olivier Latry neve, sztorik a Notre Dame-beli improvizációs hagyományokról, ezek ellenére nem éreztem, hogy az általa előadott improvizációknak színvonalban köze lett volna az említett művészhez, stílushoz, vagy akár az est témájához (hacsak nem az egyik improvizáció témájában, melyet a Sur le pont d'Avignon dallama adott). Fassang Lászlót hallottam már sokszor és jól, lehengerlően is improvizálni, azonban a ma esti ilyen jellegű előadása a tartalomhoz képest terjengős volt, üresjáratokkal teli, hiányzott belőle az igazi invenció.

A MüPa őszi orgonasorozatát Orgonautak címmel rendezte meg, ennek első állomása volt Párizs, a beharangozóban úgy hirdetve, hogy francia orgonamuzsikát fogunk hallani a Napkirálytól napjainkig, ami arra enged következtetni, hogy az eredeti cél a műsorválasztást tekintve kronológiai síkú elképzelést takart. Azonban a hallott műsor ezt az elvárást érzésem szerint nem váltotta be. A Napkirály, a barokk kor még valóban megvolt, az Alain által képviselt XX. századi zene megelőzte a nagy romantikusokat, de a XX. századi francia orgonaiskolák jeles képviselőinek (Dupré, Duruflé, Langlais, Messiaen, hogy csak néhány példát említsek) bemutatása elmaradt. A Saint-Saëns darab orgonaátirata – minden bája és virtuozitása ellenére – nem tudom, hogy mennyiben volt alkalmas az egyébként orgonairodalom terén igazán gazdag francia orgonamuzsika reprezentálására.
Az a törekvés, hogy Fassang László maga próbált meg beszélni a darabokról, a szerzőkről, háttér információkról, igen dicséretes és örvendetes abból a szempontból is, hogy igazi ismereteket vagy akár személyes élményeket kívánt átadni, és mindezt nem bulvárosan szórakoztató módon. Mivel azonban az orgonaművész jól láthatóan, a mozgatható játszóasztalnál játszott, játékának két kivetítőn való plusz közvetítése felesleges show elemnek hatott.

Nem mondhatom, hogy rossz koncertet hallottunk. Fassang László kétségtelenül megtanulta a szakmát, birtokában van minden technikai tudásnak, ami ennek a hangszernek a megszólaltatásához szükséges, agogika, frazeálás terén is csak csodálattal adózhatunk játékának. A koncertről mégis fájó hiányérzettel mentem haza, ezen az estén a katarzis bizony elmaradt, amit az egyébként is kétharmadnyi házzal kezdett, de a másik félidőre még ennél is jobban megfogyatkozott közönség udvarias, ám rövid, egyáltalán nem lelkendező tapsa is híven tükrözött.

2009. október 27. 19.30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) Műsor: Jean-Jacques Beauvarlet-Charpentier (1734-1794): Noëls en tambourin; Nicolas de Grigny (1672-1703): Ave maris stella; Jehan Alain (1911-1940): Litániák; César Franck (1822-1890): Prelűd, Fúga és Variáció, op. 18; Louis Vierne (1870-1937): Scherzo a II. Orgonaszimfóniából, op. 14; Camille Saint-Saëns (1835-1921): Haláltánc (Edwin H. Lemare átirata); Improvizációk