Hírek : Orgonaestek a budai kapucinus templomban |
Orgonaestek a budai kapucinus templomban
2009.10.02. 23:12
Ötödik alkalommal veszi kezdetét október 11-én a budai Szent Erzsébet kapucinus templomban (I. Fő u. 32.) a már-már hagyományosnak számító orgonakoncert sorozat, melyet az orgona felújítása érdekében, jótékonysági célzattal szervez fáradhatatlanul Lendvai István Gábor.
A sorozatban eleinte főként még tanulmányaikat folytató orgonisták vagy egyházzenészek vettek részt, de egyre nagyobb számban csatlakoztak a végzett és tapasztaltabb orgonaművészek is önzetlenül a cél megvalósításához. Olyan szólistákat láthatott már vendégül az orgonánál a Kapucinus-templom, mint: Bartl Erzsébet, Dr. Bednarik Anasztázia, Kály-Kullai Rita, Rostetter Szilveszter orgonaművészek, valamint Botos Veronika brácsaművész.
A fiatal, feltörekvő tehetségek mellett a mostani őszi sorozatban újabb művészek állnak az ügy mellé: Almásy László Attila orgonaművész, valamint Horváth Márton Levente és Virágh András Gábor orgonaművész-zeneszerzők.
A koncertsorozat révén összegyűlt adományokból a legsürgősebb javításokat sikerült az orgonán elvégeztetni. Ennek eredményeképpen Lendvai István Gábor és Faragó Ákos elkészíthetett egy olyan közös lemezt, amelyen ez az orgona első ízben hallható!
A továbbiakban az ötletgazda és szervező, Lendvai István Gábor ismertetőjét olvashatják az orgonáról, annak jelenlegi állapotáról:
"Az egykori Vízivárosban, a Fő utca 32. szám alatti Árpádházi Szent Erzsébet kapucinus templomban áll egy romantikus diszpozíciójú, alapjaiban közel 120 éves orgona. Többen úgy gondoljuk, hogy olyan különleges romantikus hangzást képvisel, melyből a környékbeli nagyorgonákat leszámítva nem maradt túl sok. Mivel felújításra szorul, elhatároztuk, hogy orgonaesteket szervezünk a templomban, melyeknek résztvevői - zeneakadémisták vagy végzett zenészek - honorárium nélkül vállalják a szereplést, azzal a céllal, hogy elősegítsék a hangszer megújulását. Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a hangversenysorozat, melyet ősszel és tavasszal szervezünk, összehangolva a környékbeli templomok programjaival.
A Rieger Orgonagyár a hangszert eredetileg 1892-ben építette (Op. 353.) két manuál 18 regiszterrel, mechanikus kúpládával. A hangszert az Orgonagyár 1928-ban (Op. 2257) átépítette, bővítette három manuál 38 regiszterre, szerkezetét pneumatikusra alakította át.
A hangszert a '90-es évek elején Korb Imre építette át, ekkor kapott új játékasztalt és elektropneumatikus szerkezetet.
Az orgonaesteken összegyűlt adományokból és a kapucinus atyák hozzájárulásaként kapott pénzből sikerült megintonáltatunk az orgona valamennyi nyelvregiszterét. 2008 tavaszán a pedál Bombard 16', és az I. manuál Trombita 8' intonálása, 2009 tavaszán a pedál Bombard 16' intonálásának igazítása, a II. manuál Klarinét 8', a III. manuál Oboa 8' intonálása történt meg, valamint megvalósulhatott egy közel teljes hangolás is. Azóta az orgona korábban megbízhatatlanul működő Setzer-kombinációjának javítása is megtörtént.
Mostanra egy hangzásában egységes, mind a liturgián, mint koncertek alkalmával jól használható hangszer áll templomunk kórusán. Távolabbi célunk a III. manuál ajakregisztereinek tisztítása és intonálása, annak érdekében, hogy a hangolást tovább megőrizzék, hangzásuk még egyenletesebbé váljék.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik részvételükkel vagy adományukkal támogatták orgonánk megújulását, és a továbbiakban is szeretettel várunk mindenkit orgonaestjeinkre!”
Az őszi sorozat hangversenyei:
Október 11. 19 óra - Monostori Ferenc, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona-egyházzene szakos hallgatója
Október 18. 19 óra - Horváth Márton Levente, orgonaművész-zeneszerző
November 8. 19 óra - Almásy László Attila, orgonaművész
November 22. 19 óra - Virágh András Gábor, orgonaművész-zeneszerző
December 6. 19 óra - Dobszay Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakos hallgatója
December 13. 19 óra - Harmath Dénes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakos hallgatója
|