Hírek : Elkészült a hódmezővásárhelyi református ótemplom orgonájának restaurálása. |
Elkészült a hódmezővásárhelyi református ótemplom orgonájának restaurálása.
2009.04.21. 09:55
Az orgonát 1896-ban állították fel, mely akkor teljes egészében Oláh Ferenc adományából épült. Soukenik János orgonakészítő mester hangszerét 1896. június 25-én szentelték fel. A hangszer az elmúlt 100 év alatt meglehetősen megrongálódott, a billentyűk és pedálok egy része már nem működött, a fasípok is tönkrementek. Az orgona belső szerkezetének felújítását Paulus Frigyes orgonaépítő-mester végezte, az orgonaszekrény restaurálására később kerül majd sor.
"Elkészült a református ótemplom orgonájának restaurálása. Egy 113 éves hangszer ez, amely a város legrégebbi orgonája, de talán a legrégebbi hangszere is, amely 20 regiszteres, 2 manuálos, mechanikus műemlék- tudtuk meg Bán Csaba református lelkésztől.
Az orgona felújítása 13 millió forintból valósult meg. A külső részét nem újították fel, a restaurálás első lépcsőjén van túl a szép régi hangszer. 6,2 millió forint állt rendelkezésre, ebből 3 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Szakmai Kollégiuma orgona restaurálási pályázatán nyerte el az egyházközösség, és 3,2 milliót az egyház kerülettől kapott a gyülekezet.
1150 és 130 sípról van a műemlék orgonában, melyet eredeti állapot szerint restauráltak. 113 éve ilyen jellegű restauráláson nem esett át a régi hangszer, amely sokkal szebben szól már. Így rövidesen orgonakoncertek is lehetnek a református ótemplomban. A hivatalos átadás jövő héten kedden lesz."
Forrás: PROMENAD - a vidék hírportálja
|